Mangalica

A mangalica fajtát a 18. század végén nemesítették ki, amikor a nagytestű, hosszú, göndör szőrű szerb sumadia sertést keresztezték a Salonta és Bakony környéki házisertés fajtákkal, valamint vaddisznókkal. Ez egy zsírszaporításra specializált fajta. Öt változata ismert: szőke, vörös, fekete, „fecsehasú” és „baris”. Nagytestű állatok, viszonylag rövid, tömzsi testtel, amelyet hullámos vagy göndör szőr, valamint sűrű aljszőr borít. Feje viszonylag kicsi, közepes méretű, félálló fülekkel. Nyaka rövid, vastag és izmos. Törzse masszív, hordó alakú (a gerincvonal enyhén domború, a hasvonal lecsüngő). A hátsó sonkák gyengén fejlettek. A fajta termékenysége alacsony, egy ellés során 5-6 malac születik. Az anyakocák nemcsak gyenge szoptatóképességgel rendelkeznek, hanem gyengén fejlett anyai ösztönnel is. Félig korán érő fajta, de tetemei különösen alkalmasak szalámi – például szebeni szalámi – készítésére.

Erdélyben már több mint 160–200 éve tenyésztik. Általában kis egyedszámban tartják háztáji gazdaságokban, de előfordulnak állami tenyészetekben is, főként az ország nyugati és középső részén, ritkábban a délkeleti régiókban (például Tulcea megyében). A mangalica nem igényes a táplálékra, beéri legelővel, tölgy makkjával, gyökerekkel és néhány erdei gyümölccsel is, de jól reagál a takarmánykiegészítésre. A szőke változat kissé jobban nemesített, mint a többi. A helyiek mindig is nagyra értékelték húsának és különösen a szalonnájának minősége miatt.