Fehér szarvas

A szarvas (Cervus elaphus L., a szarvasfélék – Cervidae – családjába tartozik) növényevő emlős, a kérődző, párosujjú patások (Artiodactyla) rendjéből. A szarvasfélék családja körülbelül 49 fajt foglal magában, ide tartozik például az őz, a rénszarvas és az jávorszarvas is. A szarvasra jellemzőek az elágazó agancsok, amelyek általában csak a hímeknél nőnek, valamint a vörösesbarna szőrzet és a kifejezett ivari kétalakúság.
Agancsok
A hím szarvasok nagyobbak, mint a nőstények (ünők), és csak náluk fejlődnek levedlő agancsok. A hímek testsúlya 180–300 kg között mozog, míg az ünők 80–150 kg-ot nyomnak. A hímek minden év márciusában kezdik elhullatni az agancsaikat, ez a folyamat májusig is eltarthat, az egyed korától és erejétől függően. Az egyéves szarvasborjaknál (bakoknál) májusban kezd nőni az első agancssor, amely szeptemberre fejeződik be – ezek általában 20–30 cm hosszú, egyszerű, rozetták nélküli lándzsaalakú agancsok.
Élettartam
A szarvas élettartama átlagosan 18–20 év, de a vadon élő példányok ritkán érik meg ezt a kort. 12–14 évesen érik el a teljes kifejlettséget. Az élő példányok korát külső jegyek és trófea alapján, a lelőtt példányokét fogkopás alapján határozzák meg. Párzási időszak
A szarvasbőgés idején a hímek bőgnek, horkannak vagy harsognak. Ijedtség esetén mind a hímek, mind a nőstények orrhangon brummognak. A szarvasok szaglása és hallása kiváló, látásuk azonban gyenge – elsősorban mozgást érzékelnek, nem az emberi alakot. Akár 15 méterre is megközelíthetnek egy embert anélkül, hogy észrevennék.
Élőhely
A szarvasok kiterjedt erdőségekben élnek, ahol tisztások és vízforrások biztosítják a nyugalmat és a táplálékot. Előfordulnak síkságon is, gyakorlatilag az alpesi zónától a tengerpartig terjed az elterjedési területük.
Táplálkozás
A téli időszakban – mint minden szarvasféle esetében – a táplálék szegényes. Ilyenkor fiatal hajtásokat, rügyeket, fakérget, hó alatti zöld leveleket, szárított füveket, illetve mezőgazdasági területek zöld növényeit fogyasztják. Alapvető táplálékforrás a makk és a bükkmakk. Elfogadják és jól reagálnak a kiegészítő emberi takarmányozásra is: széna, szárított levelek, lédús takarmányok (gumós és gyökérzöldségek), valamint koncentrált tápok.
Természetes ellenségek
A legnagyobb természetes ellensége a farkas. Kevesebb kárt okoznak a hiúz és a medve. Napjainkban egyre inkább a kóbor kutyák veszik át a farkas szerepét, főleg a borjak elejtésében.
Szaporodás
Ősztől tavaszig a szarvasok társas lények: a hímek fiatalabb példány vezette csapatokba verődnek, míg a nőstények külön, az idősebb ünő által vezetett csapatokban élnek. Csak a nagyon öreg vagy erős hímek élnek magányosan. A párzási idő szeptemberben kezdődik, először a sík vidéken, majd a hegyekben, és október második felében ér véget. A hímek heves harcokat vívnak a nősténycsapatok fölötti uralomért. Ekkor jellegzetes, ember számára is érzékelhető szaguk van. A nőstények általában 1–2 borjút ellenek, ritkán hármat, akik már 1–2 órán belül képesek követni anyjukat.